Álljon egy jó ügy mellé! Vállalkozók segítségére is számítanak!

2021. December 20.

A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete (LÉARE), 1953 óta dolgozik a megyében élő látássérült emberek egyenlő esélyű hozzáférésének megteremtésén. A speciális igényeket kiszolgáló, nagy tapasztalattal rendelkező egyesület új szolgáltatása, hogy más fogyatékossággal élő csoport, a siketek és nagyothallók számára jelnyelvi tolmácsolást szolgáltatást biztosít. A szolgáltatás kiterjesztéséhez a debreceni és a megyében élő vállalkozások, magánszemélyek segítségére is szüksége van.

Az 1000 főt is meghaladó egyesület egy hazai pályázatnak köszönhetően bővítette tevékenységét a siketek és nagyothallók részére indított jelnyelvi tolmácsolással. A jelnyelvi tolmácsolás viszonylag nagy térigényű és megfelelő technikai hátteret igénylő folyamat, amelynek jelenlegi helyszíne az egyesület, eredetileg más célokat szolgáló nagyterme, ahol rendezvényeket, elnökségi ülést és egyéb találkozókat tartottak a látássérült érdeklődők részvételével.

A LÉARE 120 négyzetméteres székhelyét 2015-ben hitelből, valamint lelkes adományozók támogatásából vásárolta. Annak érdekében, hogy a jelnyelvi támogatást megfelelő körülmények között, akár a nap 24 órájában személyes, illetve online segítségnyújtással biztosítani tudják, most egy új helyszínre van szükség. Olyan ingatlanra, amely közel van a LÉARE székhelyéhez, akadálymentes, jól megközelíthető és rendelkezik a szolgáltatás biztosításához szükséges minimális feltételekkel, amellyel a havi 150-160 szolgáltatást igénybe vevő hallásérült személy jelnyelvi tolmácsolása megoldható. A beszélgetések szenzitív adatokat és információkat is tartalmazhatnak, így az adatvédelmi irányelveknek, valamint az emberi méltóság megtartásának, a személyes problémák empatikus és egyedi megoldást igénylő információátadásának is meg kell felelnie a helyszínnek.

A célnak megfelelő helyszínt már sikeresen felderítették, azonban a megvásárlása önerőből nem megoldható.

A LÉARE székhelye mellet megüresedett lakás 23 millió forintért eladó, az egyesület 12 millió forint önrésszel rendelkezik, azonban 11 millió forintra még szükség lenne az ingatlan megvételéhez.

Hitelt az egyesület jelenleg nem tud felvenni e célra, mivel még a saját ingatlanjukat fizetik, melyhez a mai napig érkeznek olyan felajánlások, amelyek hozzájárulnak a havi törlesztő részlet kifizetéséhez.
A sok kicsi sokra megy elve alapján a LÉARE arra kéri Debrecen és Hajdú-Bihar megye lakosságát, valamint a kis és nagyvállalkozókat, hogy adományaikkal támogassák ezt a példaértékű kezdeményezést, amelyben a látássérült emberek, átérezve a siketek és nagyothallók kommunikációs nehézségeit, segítő kezet nyújtanak.

A társadalmi felelősségvállaló program támogatói a LÉARE ügyfélfogadási idejében személyesen is elvihetik adományaikat (Debrecen, Külsővásártér 16.), de banki átutalással is lehetőség van támogatni az ingatlan megvásárlását: 61200261-11034603-as számlaszámra.

Köszönjük, hogy a felajánlott összeggel egy olyan ügyet támogat, ami hozzájárul ahhoz, hogy azok, akik csak jelnyelvi tolmácsolással tudják hivatalos ügyeiket elintézni megfelelő segítséget kapjanak az akadálymentes kommunikációhoz.

Kérjük, tegyen Ön is azért, hogy hallhatóvá váljon minden üzenet!

Bővebb információk: http://www.latasserultek.hu

A lehető felhasználói élmény érdekében úgynevezett sütiket (cookie) használunk. Ön hozzájárul a sütikhez, ha továbbra is használja weboldalunkat. Adatkezelési tájékoztató Elfogadom