Egészségügyi dolgozók utazási kedvezményének megszűnése
2022. Május 30.
Az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben részt vevő egyéb dolgozók díjmentes utazásával, illetve a 2022. évi május havi bérletek érvényességével kapcsolatban tájékoztatjuk a lakosságot.
A Kormány a Magyar Közlöny május 24-i 85. számában kihirdetett rendelete szerint a koronavírus járvány idején, 2020. november 11-től hatályba lépő vészhelyzeti intézkedései 2022. június 1-től megszűnnek, amely érinti az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményének feltételeit.Ennek megfelelően az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben részt vevő egyéb dolgozók a díjmentes utazásra két hét türelmi idővel, 2022. június 14-ig maradnak jogosultak.
Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy utazásaikat és a díjtermékek megvásárlását az új feltételekre figyelemmel tervezzék meg!
Pünkösdi ünneppel összefüggésben a bérletpénztári, illetve autóbuszfedélzeti bérletvásárlási forgalom egyenletesebb és zavartalan lebonyolítása érdekében a szolgáltató tájékoztatása szerint 2022. június 08. 24:00 óráig elfogadják a május havi és május második félhavi helyközi teljes árú, valamint kedvezményes bérleteket.
2024. Szeptember 16.
2024. Szeptember 9.
2024. Augusztus 15.
2024. Augusztus 14.