Hajdúszoboszlón példamutató az összefogás az ukrán menekültekért

2022. Március 7.

A város lakossága, civil szervezetei és vállalkozói valamint az önkormányzat egyaránt segíti az érkező menekült családokat.

A menekült hullám indulásának első napjaiban megkezdte működését a menekült segélyező koordinációs csoport a Városházán. A munkacsoport feladata a városba érkező menedékkérők szociális és egészségügyi ellátásának megszervezése, melyben részt vesznek a Polgármesteri Hivatal, valamint a Járási Hivatal munkatársai, vállalkozók, civilek és egyházak képviselői.

Az elmúlt napokban az önkormányzat felvette a kapcsolatot a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, így a hivatalos állami csatornákon keresztül érkező menekültek is befogadásra kerülhetnek. Az önkormányzat épületei közül a Szép Ernő Kollégium mintegy 50 főt kész fogadni, emellett a Krízisszálló is rendelkezésre áll. A hajdúszoboszlói magánszálláshely tulajdonosok felől nagyon sok felajánlás érkezett, az In Hotel is megnyitotta kapuit a menekülők előtt. A létszámadatok napról-napra változnak, ugyanis sokszor előfordul, hogy a menekülő családok csak 1-2 napot töltenek el városunkban és utaznak tovább, azonban tartósan itt maradókra is számítani kell. A menedékkérők nagy részben családok, édesanyák és gyermekek.

Az egészségügyi kockázat minimalizálása céljából a helyi háziorvosok felajánlották, hogy külön ügyeletet tartanak, amennyiben erre igény mutatkozik, valamint a védőnői szolgálat is részt vesz a segítségnyújtásban.

A szálláshely felajánlások mellett a civil szervezetek által útnak indított adománygyűjtések keretében folyamatosan érkeznek a tárgyi és pénzügyi felajánlások, melyek teljes egészében az itt elszállásolt családok támogatására fordítanak. Mindemellett kiemelkedőek az ehhez kapcsolódó önkéntes munkában való segítségnyújtások.

Széleskörű összefogás eredménye, hogy a Hajdúszoboszlón tartózkodó családok igény szerint minden nap térítésmentes étkezésben részesülnek, köszönhetően a város konyhájának, valamint vállalkozók hozzájárulásának. A város vállalkozói egyként mozdultak meg, közösen létrehoztak egy olyan pénzügyi alapot, amelyből kizárólag a háború elől menekülő családokat segítik.

Gyűjtést folytat továbbá a Hajrá Anyu Egyesület és az AERO Klub, valamint a Szociális Szolgáltató Központ is. A pénzügyi adományok mellett más jellegű felajánlásokkal is sokat segíthet: így minden könnyen fogyasztható, csomagolt élelmiszert, bébiételt, valamint a tárgyi adományok közül ruhaneműt, pelenkát, játékokat szívesen fogadnak a Családsegítő Szolgálatban (Kossuth utca 15. alatt), illetve az Értékek Házában (Hősök tere 20. - Hajrá Anyu Egyesület).

Anyagi felajánlását a következő bankszámlaszámon tehetik meg:

Kedvezményezett: Hajdúszoboszlói Kistérségi Szociális Központ
Bankszámlaszám: 11738084-15376116-10710748
Közlemény: Adomány az ukrajnai menekültek megsegítésére


A lehető felhasználói élmény érdekében úgynevezett sütiket (cookie) használunk. Ön hozzájárul a sütikhez, ha továbbra is használja weboldalunkat. Adatkezelési tájékoztató Elfogadom