Munkahelyi képzési támogatás igénylésére nyílik lehetősége a vállalkozásoknak

2022. Március 24.

A program már pályázható a Széchenyi 2020 kereteiben, vissza nem térítendő támogatással.

A munkahelyi képzési programban a közlekedés és a kapcsolódó ágazatokban, így többek közt a raktározás - szállítást kiegészítő tevékenység, futárszállítási tevékenység, nagykeresekedelem, ipari gép berendezés - eszköz javítása, épületek építése és egyéb TEÁOR szerint meghatározott ágazatokban működő mikro-, kis és középvállalkozás valamint nagyvállalat számára pályázhatóak a jegyzékben meghatározott képzések.

A támogatás keretösszege 1 milliárd forint, amelyből legalább 400 millió forintot használnak fel a mikro-, kis és középvállalkozások munkavállalóinak képzésére, amely képzéseken az érintett ágazatok 8 ezer munkavállalója vehet részt. A képzési költségek akár 100 százaléka finanszírozható támogatás terhére.

A cégek a programba annak zárásáig, illetve a rendelkezésre álló támogatási keret kimerüléséig jelentkezhetnek.

A felnőttképzők jelentkezése már elkezdődött, így már mintegy 50 képzésre lehet jelentkezni, közöttük targoncavezető, emelőgép-kezelő, raktáros, valamint raktárvezető, és hegesztő képzésre. A jegyzék a vállalkozások igényeinek megfelelően folyamatosan bővülni fog.

A program feltételeiről szóló összefoglaló a Szoboszlo Invest – „Pályázati lehetőségek” menüpontjában is megtalálható.

Az aktuális képzési jegyzék megtalálható a https://kkvkportal.hu oldalon.

A lehető felhasználói élmény érdekében úgynevezett sütiket (cookie) használunk. Ön hozzájárul a sütikhez, ha továbbra is használja weboldalunkat. Adatkezelési tájékoztató Elfogadom