Ú mezőgazdaságot támogató pályázatok indulnak

2024. Július 25.

Szeptembertől lehet pályázni kisebb és komplex projektekkel

Az Agrárminisztérium bejelentette, hogy a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretében két új pályázatot hirdet meg összesen 200 milliárd forintos támogatással. Nagy István agrárminiszter közlése szerint a nagyobb, komplex projekteket támogató "Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" felhívás 150 milliárd forintos, míg a kisebb léptékű projekteket célzó "Állattartó telepek megújításának támogatása" felhívás 50 milliárd forintos kerettel indul.

A komplex projektekre 200 millió és 5 milliárd forint közötti, míg a kisebb projektekre legfeljebb 200 millió forintos támogatás igényelhető. Mindkét felhívás lehetőséget biztosít építési munkálatokra, gépek és eszközök beszerzésére, valamint energetikai beruházásokra. Külön támogatják az ammónia-kibocsátás csökkentését, valamint a szervestrágya kijuttatásához szükséges eszközök beszerzését és a termények tárolását.

A kisebb állattartóknak szóló felhívás elsősorban a gazdaság működtetéséhez szükséges gép- és eszközbeszerzést támogatja. A támogatás intenzitása alapvetően 50%, de a megújuló energiát hasznosító technológiákra és járványvédelmi fejlesztésekre 70%, az ammónia-kibocsátás csökkentésére pedig 80% támogatás igényelhető.

A pályázatok benyújtása a kisebb projektek esetében 2024. szeptember 17-től, a komplex projektek esetében 2024. október 15-től lehetséges.


A pályázat összefoglalóját a "Pályázati lehetőségek" menüpontban találják!

A lehető felhasználói élmény érdekében úgynevezett sütiket (cookie) használunk. Ön hozzájárul a sütikhez, ha továbbra is használja weboldalunkat. Adatkezelési tájékoztató Elfogadom